beewise

PET Kupa

A nyári csapatépítőnk alkalmával részt vettünk a Tisza-tavi PET kupán, ezen a nagyszabású szemétszedő rendezvényen. Csapatunk 14 másik csapattal versenyzett, összesen több mint 10 tonna gondosan válogatott szemetet gyűjtöttünk össze a vízből és a nádasból.

Hatalmas élmény volt a komfortzónánkból való kilépéssel együtt, hogy valami egészen nyilvánvalóan hasznosat tehettünk a vízi élővilágért és a víz tisztaságáért egy jó szervezett, szakmai oldalról is támogatott program keretein belül.

A szemét összegyűjtése olykor harci sérülésekkel járt, amint kenuból a bozótba, nádasba kiléptünk vagy az uszadékfák között manővereztünk. A válogatás során a kellemetlen szagok minden típusával találkoztunk, közben új oldalunkról ismerhettük meg egymást. A versenyt olyan színes, vicces és komoly kulturális programok is kísérték, mint dalszöveg átírás, egy színvonalas előadás a mikroműanyagokról és egy irodalmi verseny a Tiszával kapcsolatosan.

Az esemény egy koordinációs és önismereti kihívás is volt számunkra, ahol mindenképpen nyertesnek éreztük magunkat. A versenyen a középmezőnyben, a 8. helyen végeztünk, amivel első résztvételünk alkalmával elégedettek vagyunk, jövőre már ezen is javítani tervezünk, hiszen nagyon jól éreztük magunkat.

De kik is a PET kupa szervezői, hogyan alakult ki egy nagy, elhivatott közösség visszajáró résztvevőkkel? A probléma egyre többek előtt ismert: sajnos a Tiszán tonnaszámra ömlik be a szemét az országhatáron keresztül. Ez ellen egy civil kezdeményezés vette fel a harcot 2013-ban Molnár Attila Dávid és Fekete Tibor ötlete alapján,  akik PET-palackokból készült hajóval demonstrálták a szennyezettség jelenlétét díjnyertes természetfilmjükben. Ennek hatására indult a PET-kupa verseny, amelyhez évente egyre többen és többen csatlakoznak résztvevőként és önkéntes szervezőként.

A kezdeményezésről még többet ezen az oldalon olvashattok: Kik vagyunk?

Résztvevőként jó szívvel tudjuk ajánlani a programot céges csapatépítés céljára is, hiszen a megmérettetés ideális hangulatot teremt az összekovácsolódásra. 

További bejegyzések

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük