beewise

Mindent egy közös, digitális jövő érdekében

Történetünk

2021
Introduced
Korábban IT Szolgáltatásokkal foglalkozó alapítónk 2021-ben alapította meg a Bee Wise Kft.-t az épületüzemeltetés digitalizálását célkeresztbe tűzve. Az időt nem pazaroltuk, és azonnal nagy stratégiai partnereket szerezett a pár főt számláló baráti csapatunk.
2022
Expanded
Fiatal lendületünk és megoldás szemléletű felfogásunk gyorsan hozta a sikereket, így egyik napról a másikra azon kaptunk magunkat, hogy növekedésünk miatt már harmadszor kellett irodát váltanunk egy év leforgása alatt. Eddigre egyértelművé vált számunkra, hogy célunkat az intelligens épületüzemeltetést több irányból kell megközelítenünk, így egyre nagyobb hangsúlyt kapott a BIM részlegünk fejlesztése is az épület üzemeltetési szoftver fejlesztői csapata mellett, miközben korábbi szoftveres megoldásokkal és értékesítéssel foglalkozó csapatunk zavartalanul növekedett tovább. Mivel a fejlődés egy pillanatra sem pihen, így mi is bővítettük portfoliónkat a digitalizálás jövője az IoT, és Digital Twin technológiák felhasználásával.
2023
Expanded
Hivatalos partneri kapcsolatainknak hála elindíthattuk első saját márkás épületüzemeltetési szoftverünket is, melyet mára már több száz intézmény használ minden nap. Természetesen ez további növekedéssel járt együtt, így mára már közel 50, főleg mérnök főre bővült a kezdeti pár fősnek induló, családi vállalkozásunk.
2024
Sub Label
Reméljük hogy digitális jövőnket együtt építhetjük Önökkel is!

Irodánk

Ahol a fenttarthatóság nem csak egy szlogen. Irodánk kiválasztásánál is fontos szerepet játszott, hogy környezettudatos, korszerű és energiatakarékos épületben találjunk új otthont. Metrodom Teve Irodaház egy 1978-ban épült Csomagológyár Iroda- és Üzemépület teljeskörű felújításával és funkcióváltásával valósult meg, ezzel is csökkentve az ökológiai lábnyomunk mértékét.

Az irodában megtaláltuk otthonunkat, ugyanis a jól átgondolt és megtervezett külső kialakítás összhangban van a fiatalos, friss, modern neutrális színeket tükröző, világos belsővel.

Sok eredményes munkanap mellett, célunk, hogy közösségünket is építsük és dolgozóink szívesen töltsék idejüket az irodában, legyen szó munkáról, vagy munka utáni kikapcsolódásról, aminek kiváló helyszínt nyújt az irodaház saját szauna és konditerme is.

Csapatunk

Cégünk magját a kezdeteknél bevont családtagok, régi, és új barátok adják a mai napig, ami megalapozza a szellemiségünket és csapatmunkához való hozzáállásunkat. Lendületességünknek köszönhetően vidám csapatunk pár év alatt a sokszorosára bővült, de a cél, hogy együtt újat, új utakat járva alkossunk, csak erősebbé vált ezalatt. Az újítás sok hibával jár olykor, de ettől nem félünk, és bármikor újra nekiindulunk, hogy a végén a tökéletes megoldást találjuk meg, mellyel nem csak saját cégünket, hanem az intelligens épület üzemeltetés fejlődését elősegítjük világszerte.

Technológiánk

Lehető legmodernebb eszközök és technológiák felhasználása mellett nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a trendet ne kövessük, hanem idővel meghatározzuk. Folyamatos fejlesztéseinknek köszönhetően az élmezőnybe tartozunk épületüzemeltetési szoftver, üzemeltetési BIM, és IoT, valamint Digital Twin technológiák alkalmazásában.